2012. július 22., vasárnap

5.rész - Öt, a rejtélyekért


az előző részek tartalmából...
Serena:Ezelőtt vasárnap, a szanatórium egyik szárnyában tűz ütött ki, és négy súlyosan beteg ember megszökött, azóta már bárhol lehetnek.
Marie:Serena, ne már, gyere elő!Ez nem vicces, és nem is ijesztő...
(Marie szaporább lépteket tesz a bokor felé, majd mikor odaér, elszörnyedve látja, amint barátnője saját vérében fekszik)
.....
Marie:Ki mászkál Serenáék udvarán?.
Clara:Ó, az biztos az új lakó.
....
Marie:Mikor költöztél ide?
Christopher:Tegnap éjjel.
....
Marie:Ne haragudjatok, hogy megkérdezem, de honnan ismertétek Serenát?
Vanessa:Serena volt a legjobb barátunk.
...
(Marie az előszoba ablakánál állva, üveges tekintettel bámul át rajta, miközben a reggeli napfény sugarai rávetődnek kócos hajfürtjeire, egyre csak elmered a nem kevésbé messze álló, szemközti ház kertjében poló nélkül ásó Christopher kidolgozott teste felületén, amely jó pár súlyzót és konditermet látott már. Egy ezüst nyaklánc csillogott nyakában, miközben mozgásának köszönhetően meg-megcsillant a nap szerteszóródó fény nyalábjaiban. A lány az igazi katarzist akkor érte át, mikor a férfi a közeli fának támasztotta munkaeszközét, majd a földről felvette ásványvizes palackját, s amint azon üveg szája elérte a férfiét, az üveg tartalmából néhány csepp, akarva s akaratlanul is a férfi tökéletesen kidolgozott testén landolt, végigfolyván egészen a hasán, találkozva köldökével, véget érvén szürke szabadidőnadrágja élén. Marie szája egy pillanatra egy bizonyos elámultságnak s elaléltságnak köszönhetően egy 'o' alakot formált meg pillanatok alatt. Mit sem sejtvén, hogy valaki eközben a lány háta mögött settenkedett, majd egy szemrebbenés alatt, termett egy erős szorítású kar a vállán, s ezt követően egy ismerős hang szólalt meg)
Clara:Te meg mit nézel olyan serényen?
(Clara jobbra és balra és kinéz az ablakon, majd önelégült mosollyal néz lányára, tudván, mi is folyik Marie elméjében, aki viszont elpirulva, zavartan próbál kifogásolhatatlan választ találni, amellyel talán megmagyarázhatja, mi is ez a titokzatos vonzalom amely szemeit a férfi testére csábította és jó darabig nem engedte róla levenni azokat)
Marie:Én csak felmérem a terepet. Vagyis...
(Clara határozott és megértő hangvétellel, kedves hangterjedelemmel válaszol)
Clara:Persze. A terepet mi?!
Marie:Én csak...
(Clara elmosolyodik lánya kétbalkezessége hallatán, majd mutatóujjával a falon lógó órára mutat, intvén erre Mariet, hogy ideje elindulnia buszra, ha nem akar elkésni az iskolából)
(Marie ebben a pillanatban hirtelen feleszmél, mint akit legmélyebb álmából vertek volna fel, majd átbattyog a konyhára, melynek asztala mellett már ott áll válltáskája, benne tankönyveivel s tízóraival együtt. A lány hátat fordítvány anyjának, aki követi őt a konyhába, azonnal a táskához lép, majd felveszi azt. Eközben anyja szintúgy serényen készül munkahelyére, kávéjának termoszba öntésével a mosogató felett, mikot gúnyosan felszólal)
Clara:Christopher helyes férfinak tűnik, nem gondolod?
(Ugyanebben a pillanatban Marie tettetvén sértődöttségét e kérdés hallatán, szarkasztikusan válaszol anyjának, aki a válasz hallatán elnevi magát)
Marie:Majd jövök anya!
(Miután mari kilép az ajtón, Clara hirtelen, egy számára fontos dolog esze ágába ötléseker, mely néhány pillanattal később történik, a mosogató felöl hangosan s kérdőn felkiált)
Clara:Drágám?!
(Észlelvén, hogy lánya már az udvaron tartózkodik s hogy ne késse le távozását, a már megtöltött termosztátot az asztalra helyezi, majd sebesen kifut az udvarra, miközben lánya már a kapuajtón tolja ki kerékpárját, Clara gyorsan odaszól neki)
Clara:Drágám?!
(Marie érdeklődően anyjára szegezi tekintetét)
Marie:Igen?!
Clara:Ha megkérnélek, úgy is útban van az iskola felé, beugranál Dr. Thomashoz és elkérnéd tőle a vérvizsgálatom eredményeit?
Marie:Persze... de miért csináltattál vérvizsgálatot?
(Clara kissé zavartan kezd magyarázkodni)
Clara:Csak egy általános vizsgálat, semmi komoly. A munkahelyen kérték mindenkitől, hogy menjen el egy szokásos vizsgálatra. Biztosra akarják tudni, hogy mindenki rendben van.
Marie:Értem.
Clara:Köszi.
(Clara háláját kifejezvén azonnal visszamegy a házba, majd Marie becsukja maga után a kapu ajtaját, mikor azonban felpattanna kerékpárjára, hirtelen csipogni kezd mobilja farmere zsebében, amelyet azonnal elővesz nadrágja rejtekéből s azonnal keresni kezdi a készülék jelzésének okait. Néhány pillanat múlva ijedten olvassa az üzenetet, amelyet a szöveges üzenet információi szerint, elhunyt barátnője, Serena mobiljáról adtak fel s amely a következőket tartalmazta: "Vigyázz kit nézel! ; Serena")
(Marie ekkor hatalmas levegőt vesz, majd körülnéz, de nem lát senkit. Beleharap szája bal alsó csücskébe, majd elgondolkozik az eseten, amelyet még mindig egy hatalmas átverésnek vél, majd felugrik biciklijére és sebesen elszelel, mintha mi sem történt volna)
...
(Az iskolai folyosó csengője hirtelen felcsörren s majd az egyik osztályban tartózkodó diákokat egy középmagas, csinos, jól öltözött, kecses s igencsak kedves, hosszú, barna, hullámos hajú, barna szemű szépség próbálja néhány pillanatig feltartóztatni)
Ms. Welsch:Tudom, hogy ez így sok volt a 0. órára, de szeretném, ha a következő órára mindenki készülne, ugyanis egy írásbeli számonkérésre számíthatnak mind azok akik megjelennek. És persze a végzet azokat is utol éri az azt követő órán, akik esetleg...
(Csúfosan folytatja...)
Ms. Welsch:.. a véletlen folytán nem tudnának eljutni az órámra.
(A tanárnő asztala előtt elhaladó diákok közül egyszercsak megszólítja a számára legszimpatikusabbat, majd odahivatja közel magához és azonnal szóba elegyed vele, aki persze szerényen s visszafogottan szólal fel a meglepődöttségtől)
Camilla:Igen, tanárnő?
Ms. Welsch:Már egy jó ideje figyellek téged, de soha nem voltam biztos abban, amiben most az vagyok.
Camilla:Miben tetszik biztos lenni?
Ms. Welsch:Camilla! Az eddigi 3 évnyi kémiadolgozataid mind hibátlanok lettek, és be kell valljam én még ilyet nem láttam. Már jó pár éve tanítok itt, de a te eredményeid és az érdeklődésed a kémia iránt, igencsak kimagaslóak a többi diákhoz képest ebben az osztályban, sőt az egész évfolyamban. Mellesleg utánanéztem az általános iskolai bizonyítványodnak és amint olvastam kémiából már a tantárgy megjelenésekor igencsak szép eredményeket értél el.
Camilla:Mire akar kilyukadni?
Mr. Welsch:Most csupán arra szeretnélek ösztönözni, hogy előérettségit tegyél kémiából, ez nagyban segítene, hisz jövőre legalább eggyel kevesebb tantárgyra kellene készülnöd, valamint ha azon gondolkozol, hogy olyan egyetemre menj, amellyel hosszabb távon is kamatoztathatod a kémia iránti tehetségedet és tudásodat, szívesen ajánlanék neked néhány kifogásolhatatlan felsőoktatással foglalkozó intézményt.
(Camilla nagy levegőt vesz, pupillái egy pillanatra kitágulnak, majd meglepődötten szólal fel)
Camilla:Nem is tudom. Én csak egy kis gondolkodási időt szeretnék kérni.
Mr. Welsch:Ezt természetesen meg is kapod. De ne gondolkodj túl sokáig. Neked ez a hivatásod. Higyj nekem!
(A tanárnő karjaiba veszi tankönyveit, majd határozott pillantásokka, mégis búcsúszó nélkül hagyja a teremben Camillat, aki kissé összezavarodottan mozdulatlanul áll tovább, nagy levegőket kapkodván)
...
(Marie határozott lépésekkel sétál fel a lépcsőn, miközben fejében csak is az jár, hogy rég nem látott háziorvosukat fogja meglátogatni, s hogy mennyire nem szereti a rendelőket se a kórházakat, azoknak kinézete, berendezése, s főleg szaga nem az, mely most igazán szeme, szájának ingere. A lány belép az épület fehér ajtóján, ekkor azonnali bepillantást nyer a rendelőbe, melynek egyik sarkában egy ruhafogas áll, s a szoba közepén sok-sok szék üti meg szemét, majd oldalra nézvén megpillantja a résnyire nyitva hagyott orvosi rendelő ajtaját, melyből halkan kiszűrődik a kedves, jószívű, sármos, krisztusi korban járó doktor kacér hangja. Marie óvatos léptekkel közelít az ajtó felé, majd mikor bekopogna a már megnyílt ajtón, a kis résen keresztül valmi egészen érdekeset és furcsát pillant meg, amely azonnal ledermeszti egész testét, olyannyira, hogy még kopogni sem képes.)
(Az orvos asztala mögötti nagy székben, Mr. Thomas ölében egy nála jóval fiatalabb, csinos nőszemély ül, miközben egymást simogatják, cirógatják s csókolgatják. Szemeikben ég az egymás iránt érzett szerelem tüze, amely szinte izzóvá teszi a levegőt körülöttük s eme heves érzelmek viharait érezni is az atmoszférában. Marie tovább bámulja a gerle párt.)
Mr. Thomas:Tudod, hogy nem úgy értettem.
Vanessa.Persze.
Mr. Thomas:De akkor is szeretnélek elvinni valahova vacsorázni.
(Vanessa vad pillantásokat mér a plafonra, mintha meg sem hallotta volna, amit a férfi mond)
Mr. Thomas:Voltál már étteremben?
Vanessa:Az első randinkon is oda akartál vinni.
Mr. Thomas:Persze, mert a mai férfiak már nem viszik étterembe a kedvesüket.
Vanessa:Én nem úgy értem...
(Vanessa kissé elszomorodik, majd a földre szegezi tekintetét, miközben a férfi erős, biztonságot adó szorításaival próbálja éretelmeztetni, hogy a nőt, ki az ölében ül, mindennél jobban szereti)
(A lány komoran megszólal)
Vanessa:Csak a feleséged.
Mr. Thomas:Már régóta válófélben vagyunk.
Vanessa:Mégis úgy érzem, hogy ez nem helyes.
Mr. Thomas:Talán nem helyes, hogy boldognak érezzük magunkat. Nem helyes, ha úgy érzem te vagy a mindenem?
(Vanessa nagy levegőt vesz, majd a nyakánál átkarolja a férfit, mélyen a szemeibe néz s miközben tekintetük egybefonódik, halkan megszólal)
Vanessa:Szeretlek!
Mr. Thomas:Én is szeretlek! A világon mindennél jobban.
(A férfi belekócol a lány hajába, mikor karórája megsérti a nő arcát, az azonnal odakap tekintetével a férfi karjára s ijedten realizálja, hogy ha nem indul el hamar, akkor el fog késni az iskolából)
(Vanessa kiszabadítja magát a férfi forró öleléséből, majd felkapja az asztal mellett a földön heverő táskáját, eközben a magyarázkodás közepette még egy búcsú csókot is nyom kedvese ajkára)
Vanessa:Mennem kell. Elkések.
Mr. Thomas:Majd hívlak.
Vanessa:Jólvan. Jó munkát.
Mr. Thomas:Vigyázz magadra.
Vanessa:Szeretlek.
Mr. Thomas:Imádlak.
(Vanessa kirohan az ajtón, hirtelenjében, Marie szerencséjére nem vette észre, hogy a lány az ajtó mögött állt, mindent látott s hallott. A megélt események ellenére megdermedve vár tovább, miközben a férfi a szobában észreveszi, hogy kedvese az asztal mellett felejtette sálját. Thomas felkapja a ruhadarabot, s remélvén, hogy az épület előtt még elcsípheti Vanessat, kisétál a szobából, amikor hirtelen becsukja maga mögött az ajtót, megpillantja az ajtó mögé megbúvó Mariet)
(A férfi és Marie tekintete összetalálkoznak, majd a lány nagy lélegzetvétellel próbál könnyíteni pulzusán, amely a lebukás tudatával az egekbe szökött pillanatok alatt)
...
(Marie a doktor szobájában ül az asztala előtt, amikor a férfi mégegyszer az ajtóban állva körülnéz a váróteremben, majd becsukja maga mögött az ajtót, megkezdvén ezzel monológját)
Mr. Thomas:Vanessaval előszőr akkor találkoztam, amikor a régi orvosától átiratkozott hozzám. A feleségemmel már nagyon régóta nem jöttem ki. Egyszerűen nem éreztem már semmit. A terhessége után..
(Marie kíváncsian közbeszól)
Marie:Terhessége? Szóval terhes?
Mr. Thomas:Az volt. Jó pár évvel ezelőtt.Van 3 szép gyermekünk. Talán a terhességi depresszió okozta, hogy sokkal ingerültebb lett. Egyszerűen már nem foglalkozott velem, és egymásra is alig volt időnk. Én megpróbáltam minél többet dolgozni, hogy ne kelljen hazamennem, miután a veszekedések előfordulási száma is szaporodni kezdett, s szinte már csak a gyerekeimet látogattam meg. Egy este mikor hazamentem, megkért, hogy csomagoljak össze és menjek el otthonról, és hogy majd az ügyvédje jelentkezik.Szeretem a gyerekeimet. Még ebben a pillanatban is azért küzdök, hogy megkaphassam a teljes láthatási jogom. Ne kérdezd, hogy miért szerettem bele Vanessaba, egyszerűen csak szeretem őt. Tiszta szívből szeretem, és hidd el mindketten tudjuk, hogy ez nem helyes. De mégis, mondj legalább egy embert, aki tudott valaha is a szívének parancsolni.
Marie:Mióta vannak együtt? Vanessaval?
Mr. Thomas:A jövő héten leszünk 8 hónaposak. Gondoltam elviszem egy étterembe.
Marie:És boldogok?
Mr. Thomas:Amikor vele vagyok, úgy érzem, én vagyok a világon a legszerencsésebb férfi, hogy magam mellett tudhatom őt.
Marie:Értem.
(Mr. Thomas kissé meghunyázkodva s kérdőn néz a lányra, miközben a szobában sétál körbe-körbe)
Mr. Thomas.Ha megkérlek. Kérlek ne mond el senkinek, hogy együtt vagyunk.
Marie:Én...
(A férfi meredt tekintettel bámul Mariera, aki kissé megszeppenve folytatja tovább, amit elkezdett)
Marie:...ígérem, hogy nem mondom el senkinek.
(Az orvos összefonja két kezét, majd hálával telt hangon megszólal)
Mr. Thomas:Köszönöm.
(Marie megpróbálja megtörni a jeget témaváltással)
Marie:Igazából csak anyu vérvizsgálatának eredményeiért jöttem.
Mr. Thomas:Ó. Az anyukádnak nincs semmi baja. Egészséges mint a makk.
(A férfi azonnal az asztalán álló papírok között kezd motoszkálni, majd egy kisebb mappát ad át Marie kezébe)
Marie:Köszönöm.
Mr. Thomas:Nem! Én köszönöm.
(Marie erőltetett mosollyal rakja el táskájába a dossziét)
....
(Egy vörös hajú nő száll le az Oktree melletti folyó felett álló hídon kerékpárjáról, eközben óvatosan körülnéz, majd a híb végében álló lépcsőn szaporán lépdes lefele, majd a híd alatt az oldalt állított betonfalon, mely mederében tartja a folyó vizet, elkezd keresgélni, tapogatja a falat, mígvégül az egyik üregben rátalál egy kis memóriakártyára, majd a sikerélménytől elmosolyodik. A következő pillanatban távozása céljából, hirtelen mozdulatokkal megfordul, majd felsétál a lépcsőn a főútra s a híd korlátjába kapaszkodva újra körülnéz s senkit sem látván, visszaül kétkerekűjére majd mint a villám elillan a helyszínről)
(Ugyanebben a pillanatban a folyó fákkal és bokrokkal leplezett oldalán, az egyik terebélyes tölgy mögül Andreas lép ki, aki megfigyelte a nő minden egyes mozdulatát, majd ezután a férfi elsétál a helyszínről)
...
(A két lány, Marie és Camilla már Marie szobájában várakoztak Vanessara, aki szöveges üzenetben tájékoztatta telefonon keresztül barátnőit, hogy készüljenek, ugyanis valami hatalmas meglepetést tartogat számukra. Míg Vanessa késik, a két barátnő szóváltásba elegyednek)
Camilla:Kíváncsi vagyok, hogy Vanessa mivel áll elő. Mármint mi az ami számára ennyire aktuális, és nem várhat.
Marie:Lehet, hogy...
(Marie ebben a pillanatban mélyen maga elé néz, majd Mr. Thomas és Vanessa titkos kapcsolata ötlik elméje bugyraiba, végül szavai elakadnak)
Camilla:Hogy?
(Marie nagy levegőt vesz, majd mikor épp folytatná félbehagyott mondatát, Vanessa viharzik be az ajtón izgatott arckifejezéssel)
Camilla:Na végre, hogy ideértél. Mi az ami nem várhat? Holnap biológiából témazárót írunk. Kérlek, ha lehet minél előbb tudjuk le a dolgot.
(Vanessa kivillantja felső fogsorát, elharapva ezzel teljes alsó ajkát, majd felmutatja barátnőinek azt az eszközt, amely talán egy újabb videót tartalmazhat Serenáról)
(A lányok meglepődötten reagálnak)
Marie:Ezt meg hol találtad?
Vanessa:A folyónál.
Camilla:Nem úgy volt, hogy együtt megyünk?
Vanessa:Most már nem mindegy? Meg van és kész.
Marie:Te jó ég.
(Vanessa átnyújtja az adathordozó eszközt Marienak aki azonnal rácsatlakoztatja azt számítógépére, megnyitván ezzel azt a fájlt, amelytől minden lélegzetük elállt)
(A videón Serenat látták, amint újra beült íroasztala mögé, beállította kameráját, majd egy utolsó önelégült, mégis elbűvölő mosolyt lejtett arcán, aztán elkezdett beszélni)
Serena:Szóval.Sikerült megtalálni egy újabb darabkánt.Remélem nem támadtak meg a piócák.Tudod a piócák olyanok, mint az emberek. Észre sem veszed őket, de már szívják a véred. Minden egyes darabkával közelebb kerülsz majd az igazsághoz, ezt ne feledd. Tudni akarod az igazságot? Keresd az igazságot. De most ne akárhol. Keresd itt. Keresd az x-et.
(Serena a következő pillanatban ijedten hátranéz, miközben a háttérből léptek zaja szűrődik be szobájába, majd a kamera felé nyúl és a videó elsötétül)
(Mindhárom lány nagy levegővétellel néz egymás szemébe, majd értelmetlen kérdések hada lepi el elméjüket, melyeket maguk sem tudnak kigobozni...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése